Tesze-tosza

A múltkoriban a Kedvesem említette, hogy egy barátjának van pár ezer forintnyi felhasználatlan Üdülési csekkje, esetleg mi fel tudjuk használni. Akkor nem tudtam határozott választ adni neki rá, hogy felhasználjuk, illetve mire, mert még én sem tudtam. Később eszembe jutottak a lehetőségek. Nosza egy telefonhívás a Drágának! Erre közli velem, hogy visszavitte magával, nem hagyta itt. Nem baj, postán elküldi, meglesz az (hozzá kell tennem, hogy a felhasználhatósága a jövő héten lejár, tehát már az utolsó előtti pillanatban vagyunk). Jó rendben elküldi, amit nem tudnak felhasználni. Ez szöget ütött a fülembe, erre válaszul írtam neki egy SMS-t, hogy akkor ne variáljunk, amit lehet költsenek ott el.

Ezek után jött a feketeleves: ezt sem tudom elintézni, mennyire tesze-tosza vagyok, mert a barát mennyit segített neki az elmúlt fél évben, mennyit költött rá, és ebben nem tudunk neki segíteni. Nem értettem, most ebben mi a franc baj van, leszámítva azt, hogy az üdülési csekk tényleg elveszik, ha nem használjuk fel. De ha én használom fel, abból neki akkor sincs haszna! Hát akkor nem ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk? Rettenetesen rosszul esett, hogy olyanért torkolt le, ami szerintem nem egy egetrengető dolog, mellesleg, nem most kellene ezt az átkozott valamit elintézni, hanem előbb kellett volna (de ennek ezernyi oka lehet amiért nem).

Mindegy! Nem veszekedtem, szép csöndesen lenyeltem a békát, bár üvöltöttem volna, hogy ez nekem fáj, tőle főleg (egy vadidegennel nem foglalkoztam volna). Betudtam az idegességét a hazaköltözködése körüli bonyodalmaknak. Na abban is a baj van. A főbérlő okozott neki gondot, akkor az, hogy mibe csomagolja a cuccait stb. Bár a múltkor amikor itthon járt, mondtam neki, hogy vigye el a bőröndöket, de nem! Nem lehet rám hallgatni sose, utána meg mérgelődünk. Azután meg, ugye felajánlottam neki, hogy elmegyek érte, segítek összecsomagolni, és hazapakolni. Erre is lett egy alternatív megoldása, hogy csak Pestig menjek fel, onnantól kell a segítség, bár ennek sejtem az okát. Miért kell velem most úgy bánni, mint egy leprással, mint egy idegennel, mint egy távoli baráttal? Nem is mérgelődőm tovább, mert szeretem a kedvest, és meg is értem a problémáját, csak azt nem tudom megérteni, hogy ő miért nem látja az enyémet? Hát nem érti meg, hogy szeretem, és csak azt szeretném, hogy azt kapjam tőle, amit a korábbi években? Ugyanúgy éreztem magam, mint legelőször, amikor ok nélkül bántott. Igaz akkor is bocsánatot kért, és most is felhívott. Nem bocsánatkérés miatt telefonált, de én betudtam ilyen "bocsi" hívásnak, mert a hangneme és a mondanivalója olyan volt.