"Ha barát kell, a legjobb barátod leszek
Ha magányra vágysz, én a csönded leszek
És ember leszek, mert emberre vágysz
Ki szeret, ki elfogad, s kit igaznak látsz."

/Ajánlom annak a Tündérnek aki párnak választott/

Mit is lehet tenni?

szikar, cs, 2010-07-08 21:00

Borzasztó furmányos helyzetben vagyok. Az én Kedvesem amikor hazajött, akkor azt hittem kipihente a családot, és kibír velünk egy újabb kis időt. A május úgy is telt el, nagyon jól éreztük magunkat (legalábiss így gondolom), de ez a június, illetve a július eleje az maga a kín. Látom rajta, hogy szenved, nem jó sehogy sem. Egyszer a földbe döngöl a szavaival, máskor meg bújik, mint egy kismacska, van amikor meg nem is szól semmit, csak idegenként kezeli a dolgokat.

Nem tudom mitévő legyek: menne is, meg maradna is, engedném is, meg nem is. A legrosszabb az egészben, hogy azóta sem kapott munkát, mióta visszatért közénk, és még ez is rátesz a hangulatára egy lapáttal. Úgy szeretnék segíteni, de sajnos nem mindig veszem észre a hangulatváltásait, és ha olyankor nem jól szólok akkor már meg is van a baj. Nem akarok a terhére sem lenni, de ugyanakkor a támasza, társa is szeretnék lenni még egy darabig. Most páran azt mondanák, hogy legyek türelmes. Jó-jó, de néhanapján nekem is szükségem van arra, hogy a kedvesem velem foglalkozzon, engem kényeztessen, és mostanában pont olyankor van rosszkedve. Mit csináljak? Csak én nem értek a nők nyelvén, vagy csak az Ő nyelvét nem értem?

© 2010 Sziráki Tibor. Drupal theme by Kiwi Themes.