Na sikerült!

Sokan mondogatják ma azt, hogy talpra kellene állnunk már Trianon után végre, mert már csak mi rágódunk rajta, mint a kutyák a koncon. Nem érdekel már senkit sem, csak minket. A szlovákok, a románok, a szerbek is túlléptek rajta, hát még a franciák, akiknek köszönhetjük ezt! De ők vajon a kedves, aranyos szomszédaink túllépnének egy ilyen helyzeten? Vagy esetleg a nagy francia nemzet, amely olyan büszke önmagára és a történelmére? Mit csinálnának, ha az országuk és népességük egyharmadára csökkenne?

Tud valaki valamilyen receptet a lustaság, vagy az állandó időzavar legyőzésére? Most is annyi tennivalóm lenne egyszerre, hogy csak futom a köröket, kapkodok össze-vissza, azután elmegy a kedvem az egésztől, nem lesznek megcsinálva a dolgaim. csak nekem ilyen nehéz ez, vagy másnak is gondot okoz? Egyszerre kellene elintéznem mindent, sőt azonos fontosságúnak érzem mindet, azután meg csak elveszek a részletekben. Ráadásul, vannak olyam munkáim, amit meg kell csinálnom, de jelenleg nincs is kedvem vele foglalkozni, pedig ha csinálom, akkor már haladnék vele rendesen.

Ma két igen érdekes oldalra bukkantam az Interneten. Mindkettő a holokausztról szól. Tudom, néha már a vízcsapból is ez folyik, de emellett nem tudtam szó nélkül elmenni. Mi akik nem éltük meg a háború, vagy a lágerek borzalmait csak elképzelni tudjuk, hogy milyen is volt akkor az élet, milyen események zajlottak. Mi már csak könyvekből, öregek (akik egyre kevesebben vannak) elbeszéléseiből tudhatjuk, hogy mi is történt, de még így is nehéz beleélni magunkat abba a helyzetbe.

Megjelent az Ubuntu legújabb verziója. Én a KDE alapú verziót, a Kubuntu-t használom. Amint kihirdették, hogy letölthető a friss verzió, nem bírtam magammal, rákattintottam a rendszerfrissítésre. Van akinél egy óra alatt lezajlott, nálam kicsit több idő kellett neki, biztosan nem győzték a szerverek a hirtelen nagy terhelést. Bekapcsolva hagytam a gépet éjszakára, reggelre friss ropogós rendszer várt.